Mit is mondjak neked ezen a csodás őszi reggelen, így október 18-án, a menopauza világnapján?
Mondjam, hogy nem vártalak, és te mégis ajtóstól rontottál belém? Hogy azt se mondtad, bikkmakk, csak átgázoltál rajtam? Mondom, mert így történt.
Piszkosul agresszív vagy és nem törődsz azzal, hogy elveszel immár 4 évet az életemből. Fogalmam sincs, hogy miért pont rám zúdítottad a teljes arzenálod, de ez van.
Tudod mit? Kössünk alkut: te elkezdesz jól viselkedni amolyan rendes kislány módjára, én pedig ígérem, hogy megbarátkozom veled. Azért életre-halára barátságot nem kötnék veled, ha nem bánod. Csak úgy haverkodjunk… Ha már ilyen rég óta velem vagy és elkísérsz mindenhová, akkor legyen: elvisellek.
De ígérd meg, hogy nem akaszkodsz rám a nap minden percében. Például, ha relaxálni szeretnék, nem kócolod össze a gondolataimat és nem akkor emeled a pulzusom az egekbe. Éjszaka pedig pihenj te is, bár fogalmam sincs, neked mennyi alvásra van szükséged, de azt határozottan állítom, hogy nekem többre, mint 4-5 órányi hánykolódós szunyókálásra.
És azért is hálás lennék, ha nem akkor szédítenél el, amikor kocsiba ülök, rollerre pattanok, vagy edzeni kezdek. Szédülve elég nehéz a vezetésre és az egyensúlyom megtartására koncentrálni, Ja, hogy ezt a hisztamin intolerancia miatt csinálod? Értelek, persze. De mégis, csak egy kicsit légy hozzám kedvesebb.
Én tényleg mindent, de mindent megteszek, hogy elviseljük egymást.
Diétázom, és még akkor sem eszem pizzát, meg frissen sült kenyeret, ha megdöglök érte, mert ugyebár a glutén… Jó nekem a mindenféle mentes cuccból készült is… Ja nem, mert az nem finom, de látod, szó nélkül legyűröm. És nem csak azért, mert éhes vagyok, hanem azért is, mert imádok enni és egy idő után akármit is meg lehet enni, csak kaja legyen.
Látod, miattad lemondtam a paradicsomról is… Ne röhögj, hogy naná, hogy lemondtam, mert annak magas a hisztamin tartalma… tudom. De te tudod, hogy 50 éve a kedvenc zöldségem volt? És a sajtok? El tudod képzelni, hogy már csak az illatuk is mennyire hiányzik, hát még az ízük? Ne bólogass ilyen megértő képpel, legalább ezt ne!
Azért ismerd el, hogy ügyes vagyok.
Ledobtál rólam 10 kilót négy éve. De mindet visszahíztam. Már nem mászkálok zörgő csontokkal, ami a tél beállta előtt kifejezetten előnyös opciónak tűnik. Nem is tudom, miért gondoltad, hogy ezt megteheted az én 52 kilós súlyommal. Sosem adsz semmire magyarázatot.
Mondom, már nem utállak, de lásd be, van miért neheztelnem rád. Legalább szóltál volna előre, hogy jössz és tarolsz. Azt állítod, hogy hálátlan vagyok, mert csak szapultalak az elmúlt években? Igen, valóban ezt tettem, kiírtam magamból minden rosszat, amit behoztál az életembe.
De ma, a menopauza világnapján mégis köszönöm neked, hogy vagy és azt is, hogy olyan brutálisan közömbös vagy irántam, amilyen. Mert ha te nem vagy, akkor nem születik meg az ország első és egyetlen menopauza programja, a helloklimax.
És miért lett helloklimax? Végtelenül egyszerű. Hello, mert ha már itt vagy, akkor nézzük, mit kezdünk egymással, és hello, mert nem kell drámázni rajtad, hanem fel kell rád készülni, majd fityiszt mutatva újra szervezni az életünket. Nélküled.
Szóval ma ünneplem a nőiességem, ünneplem magam és minden menopauzába lépő nőtársam. Légyszi, legalább ma hagyj békén menopauzám.
