Azt ígértem, hogy utána járok a menopauza témájának olyan módon, hogy megértsük, miért és mi zajlik a szervezetünkben változókorban, illetve miért nem szabad elhanyagolni a tüneteket. Az életünkkel játszunk lányok, vegyük komolyan. Szenvedni nem szabad, mert a menopausa erős tünetei a kritikus betegségek előszobáját jelenthetik. Mi mégis a gond akkor? Miért szenvedünk és terheljük a szervezetünket és a környezetünket mégis?

A női szervezet hormonális működése sosem tartozott a nyíltan kitárgyalt egészségügyi témák közé, legtöbbször még családi közegben sem. A menstruáció, a várandósság, a szülés és a menopauza mind olyan misztikus történések, melyek sokáig az agyonhallgatott témák közé tartoztak. Annak ellenére, hogy egyre több ismerettel rendelkezünk a női szervezet ezirányú működéséről, a menopauzáról beszélni jellemzően még mindig tabunak számít. Ha pedig beszélünk róla, akkor sok a téves értelmezés, és a rossz társadalmi beidegződés, melyekkel legalább annyit árthatunk, mintha nem beszélnénk róla.

Olyan nincs, hogy nem lehet egy témáról nyíltan beszélni és közérthető módon elmagyarázni. Főleg akkor nem lehet elmenni mellette, ha nők ezrei szenvednek egy kezelhető állapot miatt és nők ezrei kapnak kritikus betegségeket a tájékozódás és a kezelés hiánya miatt. Ezért is készülök részletes és a menopauza több vetületét bemutató sorozattal, melyben a téma egyik legkiválóbb hazai ismerője, prof. dr. László Ádám egyetemi magántanár, a Magyar Menopauza Társaság előző elnöke segít eligazodni. Tabuk nélkül.

Koch Mária: Majd megtudod, ha eljutsz oda… mondták a nők egymásnak a változó korról.  Annyit nagyjából mindenki tud, hogy egy bizonyos életszakaszban bekövetkező folyamatról beszélünk. Milyen tényezők vezetnek el oda, hogy a menopauza lezajlik a nők szervezetében?

Dr. László Ádám: A menopauza az utolsó rendes havivérzés időpontját jelenti. Ezt a petefészek hormontermelésének csökkenése okozza. Magyarországon jellemzően 50-51 éves korban következik be a menopauza. A petefészekben egyrészt megszűnik a tüszőtermelés és a tüszők száma elkezd fogyni, ami a fogamzóképesség csökkenésével, majd megszűnésével jár. A másik tényező a hormontermeléssel van összefüggésben. A petefészek termeli a tüszőhormont, az ösztrogént. Amikor elkezd fokozatosan csökkenni az ösztrogén, bizony tünetekkel jár a nők háromnegyedénél. Tulajdonképpen ez adja a változókor biológiai hátterét.

Milyen kezdeti jelek esetén gondolhatja egy nő, hogy elkezdődött valami ebben a folyamatban?

Az első jelzés az, hogy fokozatosan és sűrűsödő jelleggel megjelennek bizonyos tünetek. Ezek egyike a hőhullámok jelentkezése, amelyek az elején nem szoktak még nagyon zavaróak lenni, de később lehetnek azok. Hirtelen kipirosodással, bőrmelegséggel járnak, tulajdonképpen néhány percig tartó hőségrohamok. Megjelennek az alvászavarok, amelyek befolyásolják a pihenést, a másnapi munkavégzést.

Később megjelennek az úgynevezett atrófiás tünetek, melyek a vízvesztés, a vízmegtartás csökkenésének, illetve a kollagénszövet tartalmának csökkenése következtében kialakuló jelenségek. Ez elsősorban a nemi szervekre vonatkozik, ezért a hüvely és a szeméremtest esetében kellemetlen, fájdalmas szexuális együttlétet, viszketést, égő érzést provokálhat. Az atrófia a többi szövetre is hat: a bőr ráncosodik, mert fogy a víz és a kollagénszövet. A könnyelválasztás csökken, romlik a hallás. Fokozódik a hajhullás, szóval nagyon sok tünet jelenik meg.

A harmadik nagy csoport a pszichológiai-pszichiátriai tünetek. Tipikus jelei a hangulati labilitás, az ingerlékenység, az orgazmuskészség és a szexuális fantáziák csökkenése, a memóriazavarok, a depresszióra való hajlam kialakulása. Ezek bizony nagyon gyakoriak.

Nagyon ijesztően hangzik így együtt felsorolva. Gondolom, a praxisából rengeteg tapasztalata van a tünetek terén. Mennyire azonosítják be a nők a tüneteket, mennyire kezelik tudatosan ezt az életkori szakaszt? Mennyire vagyunk mi nők felvilágosultak a klimax tekintetében?

Hogy mennyire felvilágosultak, arra nagyon szomorú választ tudok adni; nagyon kevéssé. Nagyon keveset tudnak az emberek ezekről a dolgokról, főleg arról, hogyan lehet kezelni, és egyáltalán kell e kezelni. A probléma jelentőségét mutatja, hogy gyakorlatilag valamilyen tünetet -ezek persze nem egyformán súlyosak- a nők 75 százaléka érez a változó korban. Ma hazánkban körülbelül 700 ezer változókori tünetekben érintett nő van, ennek a háromnegyede bizony tekintélyes szám. Természetesen nem szorul mindenki kezelésre, de akiknél panaszt okoz és az életminőség romlásával járó tüneteket idéz elő, azoknál kivizsgálás és kezelés javasolt.

Mit gondol, azért kevés a tudás, mert ez a téma még mindig tabutéma a családokban, a kisebb-nagyobb közösségekben? Hiszen az interneten lehetne tájékozódni. Ön szerint nincs elég információ, vagy nem tudjuk, hova kell fordulni? Mi az oka az információhiányos állapotnak?

Én nem mondanám információhiányosnak a helyzetet, az internet tele van információkkal. Mi magunk -a Magyar Menopauza Társaság vezetősége is- nagyon sok esszét, karcolatot, esetismertetést, tanulmányt közlünk, csak az olvasottság nagyon kicsi. Mert a hölgyek azt hiszik, ha édesanyámnak meg nagymamámnak is volt, mégis élt 86 évet, akkor nem kell a súlyos hőhullámokat kezelni. Pedig nem így van. A panasz kellemetlen és ráadásul veszélyes. Mintha a hosszútávú egészségkárosodást okozó következményekre nem gondolnának a nők.

Mit kockáztat az a nő, aki nem foglalkozik a tünetekkel?

Néhány jól körülírható betegségcsoport lehet a következmény. Az egyik a csontritkulás, mert a tüszőhormon termelés megszűnésével a csontok bomlása fokozódik, a csontképződés gyakorlatilag leáll. Csak nem rögtön jelentkezik, hanem mondjuk a menopauza után 15 évvel, és már nem hozzák összefüggésbe a tüszőhormon hiányával, pedig ez az oka.  Ennek lesz a következménye a csípőtörés, amiben meg lehet halni, vagy a gerinctörés, ami megnyomorodást idézhet elő. A csontritkulás elsősorban csukló, csípőtájéki és gerinctöréseket okozhat.

A másik rettegett betegség a szívinfarktus.  A tüszőhormon védi a koszorúsereket az átérően pakkok lerakódásától, amik szívinfarktust okoznak. 50 éves kor előtt alig van a nőknek szívinfarktusa, utána viszont eléri, sőt meghaladja a férfiakét, aminek egyértelműen a tüszőhormon termelés megszűnése az oka. Ezek olyan hosszútávú következmények, melyek estén az összefüggés már nem olyan nyilvánvaló, pedig ott van.

Mikor jön el az a pont, amikor feltétlenül javasolt szakorvoshoz fordulni?

A tünetek súlyossága dönti el. Ha ezek súlyosak és életminőséget zavarók, nehezen tolerálhatók, akkor orvoshoz kell fordulni. Az 50 éves nő nem öreg. Száz évvel ezelőtt már öregnek számított és úgy is nézett ki. De ma már nem az. Most vállalatot irányít, autót vezet, előadásokat tart, interjút készít a nőgyógyász professzorral. Élik az életüket, szexuális életük van, teljes életet akarnak, tudnak és tudnának is élni. Ezt nagyon zavarják a változókori tünetek. Az ő esetükben a kezelést mindenképpen javasolnám.

Hova forduljanak a nők a menopauzával kapcsolatos gondjaikkal?  A helyi rendelőintézetek nőgyógyászatai megfelelők a változó kori tünetekkel kapcsolatos ellátásra?

A nőgyógyásznak is illene ezzel foglalkoznia, és a megfelelő kezeléseket tudnia, de akik ezzel többet foglalkoznak azok az úgynevezett menopauzai medicina orvosai. Létezik Magyarországon egy hálózat, a menopauza ambulanciák hálózata, amiket olyan szülész-nőgyógyász kollégák vezetnek, akik jobban értenek a témához, szívesen foglalkoznak a menopauzában szenvedő páciensekkel. Az ambulanciákon nem csak receptet kapnak a hölgyek, hanem törődést, odafigyelést, beszélgetést, nyomon követést.

Tudna a nők menopauza-érintettségével kapcsolatos adatokat mondani?

Tudok mondani számot, de olyan elrettentő, hogy alig hihető. Magyarországon jelenleg a rászoruló nők 3 százaléka sem kapja meg a megfelelő kezelést.

Valóban hihetetlen… Mi az oka ön szerint?

Ha azt mondom, hogy nálunk az egy főre jutó éves fogpaszta fogyasztás nem éri el az egy tubust, akkor érti, mire gondolok? Ez is a probléma része, mint társadalmi -és kulturális gyökerekből adódó tájékozatlanság és nemtörődömség.

De kiváltó okként említem meg a félretájékoztatást is, illetve azt a tényt, hogy a nőgyógyász kollégák egy része nem is foglalkozik szívesen a menopauza témakörével. Nem veszik a fáradtságot, hogy elmélyedjenek a témában. Nem is egyszerű kérdés, mert rengeteg adat és tanulmány született a témában. Ahhoz, hogy érdemi segítséget lehessen adni a klimaxos hölgyeknek, bizony el kéne mélyülni nagyon a kérdésben a kollégáknak is.

A lehetséges megoldások bemutatásával folytatom a beszélgetést a professzorral.