Azért írok, mert segít rendbe tenni magam. Azért írok, hogy tudd, nem vagy egyedül.

Ez nem egy tudatosan megtervezett blog.

Mindig azt gondoltam, ha valaha írni fogok, akkor az csakis a szakmámmal kapcsolatosan történhet meg. Marketig témában régóta írok cikkeket, interjúkat, honlapszövegeket meg ezerféle egyebet írtam először írógépen (ebből simán következtetni tudsz az életkorom nagységrendjére), később számítógépen.

Ha az írógép használata nem orientál eléggé, akkor a szigorú szám annál jobban: 55 éves vagyok. Ez önmagában elég ahhoz, hogy nagyon savanyú legyen a szőlő, de blogolásra csak emiatt nem adom a fejem.

Hogy világos legyen, mi adta a végső motivációt, előbb ismerj meg egy kicsit.

Már az iskolában is én voltam a lelki szemetesláda. Rólam mindenki azt gondolta, hogy nálam mindig minden rendben, stabil a kiscsaj, ezért rábízhatjuk a titkainkat. Aztán a nagy álmom is teljesült, gyámügyes lettem, ahol kiélhettem minden segítő hajlamom. Életre szóló hivatásnak tekintettem, aztán fokozatosan ráébredtem, hogy a bennem mocorgó kreativitás, alkotni vágyás nem hagy békén. Ki kellett lépnem a jogszabályok szigorú világából ahhoz, hogy teret engedhessek valami újnak, ami magával ragad.

Ez lett a kísérletezős korszakom.

Ismét tanultam, gyerekeket neveltem, közben létrehoztam egy kis kézműves boltot, dolgoztam idegenforgalmi területen. Elváltam, bár ez nem volt a kísérlet része.

A turizmusban imádtam dolgozni, mert az utazás a fő szenvedélyem az olvasás mellett. Jó volt közel lenni a tűzhöz és néha kiruccanni ide-oda. Ráadásul mindig összetartó közösségekhez tudtam csatlakozni, rengeteget bandáztunk együtt a kollégákkal. Itt tanultam meg, hogyan kell egy prospektust, katalógust létrehozni, hogyan kell szövegeket írni, képeket válogatni, hogyan tudok egy nyomdával együttműködni. Ebben az időszakban kezdtem el rádiózni. Egy utazási magazinműsort csináltam, oda vittem a legújabb híreket tippeket, mutattam be a különböző desztinációkat.

Utaztattam televíziós stábokat, rengeteget tanultam tőlük is. Nagyjából ebben az időszakban jöttem rá arra, hogy az én világom a média és a reklámok világa. Minden folyamat érdekel, ami ehhez kötődik, de legfőképpen az, mitől működik maga a reklám.

Ezekben az években folytam bele egyre jobban a reklámok, a média világába.

A rádiózás és a televíziós munkák hoztak egy csomó tapasztalatot és rengeteg kapcsolatot. Ekkor ismét tanulni mentem. Nagyon intenzív időszak volt, bővült a tudásom és bővültek a kapcsolataim is. Fokozatosan átcsordogáltam a reklámok világába, és létrehoztam az első saját kis Bt-met. Ez 1991-ben vált fontossá, mert egyre több marketing jellegű felkérést kaptam. Szállodák marketing koncepcióját készítettem el, rengeteg rendezvényt találtam ki, hiszen a szállásadók keresték azokat az új utakat, amikkel meghódíthatják a vendégeket.

Így lettem végül is marketinges.

Ez lett a végső állomás, mert az elmúlt 20 évben nem is módosítottam pályát. Szerelem volt első betekintésre és szerelem maradt azóta is. Nem mondom, hogy nincsenek kritikus észrevételeim a saját szakmámmal kapcsolatban, mert vannak és nem is kevés. Első körben az, hogy mi marketingesek egyfajta istenségnek hisszük magunkat és szeretünk úgy is viselkedni. Pedig nincs közel sincs birtokunkban a bölcsek köve. Szeretünk megmondó emberek lenni, szeretünk mellébeszélni és sokszor nem az ügyfelet nézzük, és nem az egyénre szabott megoldásokat részesítjük előnyben, hanem mindenkire ráhúzunk egyfajta sémát és ráerőltetjük azokat az aktuális trendeket, amiktől valami menőnek tűnik.

Nos ezzel a személettel soha nem tudtam azonosulni, éppen ezért a saját utamat jártam. 2005-ben bővültem és egy szakmai stábbal kezdtem el együtt dolgozni és megalapítottam a Media Nexus Kft-t, amely azóta is kiválóan prosperál és rengeteg projekt van mögöttem.

Hogy ezt miért fontos elmondanom?

Azért, mert az eltelt évek alatt is megmaradt bennem a segítő attitűd. Hogyha megnézitek, hogy a Media Nexus milyen projektek mögé állt oda, akkor több munkát találtok, ami a segítségről szól. Sokszor nonprofit módon támogatok olyan célokat, ügyeket, melyekről úgy érzem, hogy valamit vissza tudok adni mások számára.

Innentől datálódik szintén az, hogy egyre inkább elmozdultam a különböző célcsoportfókuszú marketingtevékenységek felé. Egyre jobban hiszek a személyre szabott kiszolgálásban, az objektív tények erejében és a célcsoportnak szóló, tűpontosan célzott kommunikációban.

Közben az évek teltek és mondjuk úgy, hogy megöregedtem (egy kicsit).

Nem csak a tapasztalatom nőtt, hanem az életkorom is arányosan emelkedett a megszerzett tapasztalatokéval. Úgyhogy most már úgy gondolom, hogy a tudásomat szinte kizárólag olyan réspiacok felé nyitom meg, ahol igazán hatékonyan tudok segíteni.

Az öregedés… hát, nem tud ám váratlanul érni, de mégis. Még akkor is, ha 40 körül és utána még sokáig úgy éreztem, hogy enyém a világ, bármit megtehetek. Kiteljesedtem nőként és szakemberként.

Tök ambivalens, mert nem érzem azt, hogy váratlanul csöppentem az 50-es életéveimbe, de valahogy mégis. Egyszerűen nem tudtam arra felkészülni, hogy egyszer csak eljön az a bizonyos változó kor. Több dolog miatt sem tudtam rá felkészülni. Először is, mert nincsenek róla igazán érdemi információk. Amik vannak, azok általánosak és a felszínt kapirgálják még mindig. Nincs olyan érdemi fórum, ahol ezeket a tapasztalásokat meg lehet osztani, ami van, ott mindenki csak a saját problémájával foglalkozik.

Nekem ennél valamivel több kell, ezt éreztem első perctől kezdve, ahogy a változó kor tünetei elkezdtek csapkodni körülöttem. Hát, pontosan ezért kezdtem el blogolni…

Szóval, olyan drasztikus menopauza tüneteim voltak és vannak, amik bizony néha napokra, sőt hetekre teljesen kiütnek, és csak azt várom, hogy túléljek egy napot. Vagy csoda történik, vagy elpatkolok és kész, nekem ennyi volt.

Úgy emlékszem, már a kezdet kezdetén eszembe jutott, hogy jó lenne másokkal is megosztani, mert nem lehet igaz, hogy ezt csak egyedül én élem át. És nem csak én érezhetem úgy, hogy bármennyire is tudatosan élem az életem, erre nem számítottam. És nem csak én élem meg úgy, hogy ebben a témában teljesen felkészületlen vagyok még akkor is, ha minden létező írást elolvastam és foglalkoztam akár a biológiájával, akár az emberi oldalával. DE megélni egészen más mégis. Igen, tényleg ekkor döntöttem el, hogy megosztom az általam megélt dolgokat azért, hogy mások is érezhessék, nem egyedül vergődnek a klimax csapdájában. Szeretnék kialakítani egy olyan közösséget, ahol tényleg tabuktól mentesen, nyíltan tudunk a menopauzáról beszélni. Mert enélkül borzasztóan nehéz.

Azt is megmondom, hogy miért nehéz. Legalább is számomra. Elsősorban azért, mert a legdrasztikusabb tüneteknél nem tudtam igazán, hogy ezt így átéli más is? Tényleg a fal adta a másikat sokszor. És nem nagyon volt kitől megkérdeznem, hogy milyen tapasztalatokon mennek át. Mert mégsem állíthatok senkihez úgy oda, hogy „…te, klimaxolsz, vagy klimaxoltál már? És ha igen, mit éltél át?...” Bármennyire is nyitott személyiség vagyok, ez azért nem így működik. Hiába vagyok én nyitott a téma iránt, a másik ember érzékenységére figyelemmel kell ennem. És nem véletlenül, mert a téma egy nagy rakás tabu még mindig, főleg a mi korosztályunk számára. És még akkor is az, ha éppen beledöglünk.

A barátnőim egyrésze még nem éli át ezeket a problémákat, illetve aki benne van, jóval gyengébb tüneteket produkál, mint én. (Ha-ha kihagytam volna ezt a kiváltságos helyzetet… köszi, de nem kértem… ).

Tehát számomra is fontos, hogy tudjam mások mit élnek át, és úgy gondolom, hogyha én nyíltan elmondom, hogy velem mi történik, akkor neked is mutathatok egy olyan mintát, hogy igen, te sem vagy egyedül, és akár egymás között is megbeszélhetjük. Aztán persze nem titkolt célom, hogy megszólítsak olyan hozzáértő szakembereket, akiktől meg tudom azt kérdezni, hogy mi a francért nem mondják el ennyire mélyen, ennyire nyíltan, hogy mit okozhat a nők szervezetében a klimax testi és lelki oldalról. És persze kifaggassam azokról a lehetőségekről, hogyan tudunk önmagunkhoz viszonyulni a klimax idején.

A megszenvedett hónapok során nagyon sok tapasztalatot szereztem, de még több gondolat és kérdés vetődött fel bennem, amiknek szeretnék utána járni.

Mert a klimax olyan új életszakasz egy nő életében, amiről úgy gondolom, hogy ennyire új életszakasz biológiai-hormonális értelemben nincs sok az életünkben. A kamaszkor, illetve a várandósság időszaka ilyen, de a babavárást egy teljesen más lelkiállapotban éljük meg.

Tehát a kamaszkor mellett pontosan a változó kor az, amikor nem tudjuk merre hány méter. És akkor sem tudjuk, ha már az önismeret, vagy a világról való tudásunk egy fejlettebb szinten van.

Én nagyon beleállok ebbe a témába, és megpróbálom teljesen nyíltan kezelni. Úgyhogy egy szinte tényfeltáró-oknyomozó munkát kezdtem el, a klimaxhoz kötődő miértek, és a hogyan továbbok kérdéskörében. Ígérem, hogy minden tapasztalatomat meg fogom veletek osztani. Mire tudok még ígéretet tenni? Hát elsősorban arra, hogy minden velem történt klimaxos szituációról megpróbálok valósághűen beszámolni. És tök jó lenne, ha ti is elmondanátok, hogy mit éltek át, és ebből elkezdenénk közösen táplálkozni és továbbmenni. Szóljatok, kit kérdezzek meg, honnan hozzak információkat, mert nyilván az a fontos, hogy ne csak a magam jóllétéről, hanem mindannyiónkéról is próbáljak gondoskodni. Úgyhogy ez lesz a blognak a klimax része, és a következő írást azzal kezdem, hogy hogyan észleltem az első tüneteket, mik voltak azok. És minden bejegyzésben szépen felgöngyölítem a történéseket.

Attól még nem változom meg a „másokról is gondoskodom” tekintetében, mert egy klimaxolós hülye tyúk lettem.