Úgy tapasztalom, egyre többen vannak, akik tudják, mire számíthatnak a változó kor beálltával. Aztán persze előfordul, hogy meglepődünk és megijedünk tőle.
Olyan ez, amikor betöltjük a 40. évünket, kicsit hátra lépünk, hogy na… és csodálkozunk, hogy ez velünk megtörténik.
Vagy gondolj arra, amikor a kamasz lány elkezd menstruálni. Tudja, várja és elmondta az édesanyja mire számíthat, de amikor először „megjön”, akkor hoppá! - csak meglepődik.  
A változó kor bekövetkezése egy ilyen hoppá! helyzet. 

Egy brutálisan fejbevágó hoppá! helyzet is lehet a változó kor beállta. Nekem legalább is az volt.

Két dolog jutott eszembe erről az időszakról:

1.Valóban fel lehet készülni a klimaxra?

Játsszunk el a gondolattal: mindent elolvasol, elmész minden fontosabb szűrővizsgálatra, ha eddig nem tetted, elkezdesz mozogni is, változtatsz az étkezési szokásaidon...

Aztán beüt a dolog, akár fokozatosan, akár brutálisan gyorsan és hoppá!... csak nézel, hogy akkor most mi van? És a legtöbbször itt bicsaklik ki a történet, mert a testi-lelki-pszichés tünetek kombinációjának együttes hatását honnan is tudnád előre megtippelni?

Egy biztos, a változások elindulnak a végeredmény kiszámíthatatlan. Nem véletlenül tevődik körülbelül erre az életkori szakaszra a MÁSODIK ÉLETKÖZEPI VÁLSÁG ideje is.

(Innen jelzem a trolloknak, a férfiaknak is van életközepi válság és változó kori életszakaszuk is, a nemi különbségekből adódóan eltérő tünetekkel).

Az életközepi válság törvényszerűen bekövetkezik, az életünk több ciklikus szakaszból áll, ennek egyike a második életközepi válság.

Mit hagyunk ki a felkészülésből? A mentális segítséget!

A fejlett kultúrákban évek óta természetes, hogy ebben az életkori szakaszban segítő szakértőhöz fordulsz, aki egy ideig elkísér az utadon. Így kerülhet harmóniába fizikum és psziché... Talán ekkor lehet azt mondani, hogy felkészültél, valóban felvértezted magad a kihívásokra és van megküzdési stratégiád.

2. Milyen mintákat hozunk és mit adunk át, avagy a beszélgetések hatalma

Meséltek nektek anyáitok-nagyanyáitok, esetleg apáitok-nagyapáitok a saját változó kori életükről?

ÉS TI MESÉLTEK A GYEREKEITEKNEK A SAJÁT MEGÉLÉSEITEKRŐL?

Ezek a "mesék" legalább olyan fontosak mint a fikciós mesék, de teljesen máshol és máshogyan hatnak. A jelentőségük a modern korban azonban egyre nagyobb szerintem, mondom is miért:

Mióta a generációk távol élnek egymástól, csak egy szeletét látjuk egymás életének. Ha nem látjuk, nem tudunk beleérezni, mindamellett, hogy nem alakul ki empátia és ösztönös beleérzés - amit azonnal be is építünk mintegy tudásként magunkba -, akkor bizony neked is nehezebb lesz.

Ha nem látod a szüleid-nagyszüleid és a gyermekeid életét, mert nem éltek együtt, ha anyukád-apukád nem mesélt a saját megéléseiről, a zsigerileg beépülő minták, a beszélgetésekből, a vitákból hozott megértések hiányozni fognak.

HA VELED NEM BESZÉLTEK, TE BIZTOSAN BESZÉLJ A GYEREKEDDEL. VOND BE, GONDOLKODJ VELE, KÉRDEZD... MINDKETTŐTÖK REZILIENCIÁJÁT ÉPÍTED, MEGLÁTOD. BÓNUSZKÉNT A CSALÁDI KÖTELÉK IS ERŐSÖDIK.

Ne rohand le a családod a gondjaiddal és ne tarts panasznapokat

Ne úgy képzeld el, hogy kinézel egy napot, hogy akkor most beszélgetni kell. Egyszerűen csak hagyd, hogy a mindennapok természetes része legyen, hogy a többi beszélgetős téma között helyet kapnak a számodra éppen fontos élethelyzetek, hogy elmondod, ha ma éppen kevésbé érzed jól magad a bőrödben, hogy megosztod azt, ami éppen foglalkoztat.

Biztosan (remélem) beszélgettél a lányoddal (keresztlányoddal, unokahúgoddal) az ő nagylánnyá válásáról. Miért ne beszélhetnél vele arról is, hogy a menzesz egyszer csak elmúlik, mert veled most éppen ez történik.

Már nálunk is terjed az első menzesz megünneplésének modern rituáléja... Ősi, nővé válási beavatáshoz nyúl vissza a mai kor embere... 

Miért ne lehetne megünnepelni az utolsó menzeszt, miért nem ünneplendő az érett nőiesség? Akár minden nap...

Tudnál te is így tekinteni magadra? Egy csodára, egy ünnepre? Hogy ne legyen sok hoppá! helyzet, helyette azt tudd mondani, hogy helló klimax!