KözelképeM

A láthatatlan korosztálytól a megértett korosztályig

Hisztaminintoleranciás lettem a klimaxom alatt

2023. január 10. 12:12 - Koch Mária

A perimenopauzális tüneteim még abszolút elviselhetőek voltak: lefekvés környékén jelentkező hőhullám, szapora szívveréssel párosulva. 10-15 perc alatt átestem rajta és ennyi volt. De bő egy évvel az utolsó menzeszem után elszabadult a pokol, szó szerint.

 

gyomorgorcs_klimaxban.jpg

Egy éjjel arra ébredtem fel, hogy elviselhetetlenül fáj a gyomrom.

Az éles fájdalom miatt magzatpózba tekeredve, minden apró mozdulatot is ezerszer meggondolva vártam a reggelt. Hajnal felé egy kicsit jobb lett, de ahogy a fájdalom engedett, úgy kezdett el megdagadni a hasam. Amikor már úgy néztem ki, mint akinek kb. 5 hónapos várandóspocakja van, erős émelygést és hányingert éreztem. Nem ettem semmi extrát, amitől gyomorrontásom lehetne, futott át az agyamon wc-re rohanás közben. És innentől kezdve nem volt megállás: szédülés, hasmenés, émelygés, folyamatos puffadás, gyengeség, látás -és memória problémák, gyomorégés lett a mindennapjaim része.

Enni az erős fájdalom és az émelygés miatt alig tudtam, ha ettem, perceken belül távozott belőlem. A pulzusom nyugalmi állapotban is 100 fölött mozgott, ha megmozdultam, azonnal felszökött 140-160 közé. A szédülések olyan erősek voltak, hogy kocsit vezetni egyáltalán nem tudtam, és ha egyedül közlekedtem gyalogosan, nem egyszer ültem percekig padokon, kerítések tövében és lépcsőkön, amíg úgy éreztem, talán nem fogok elesni.

Az éjszakák borzalmasak voltak: saját verejtékemben fürödve ébredtem fel 1-2 óránként, dübörgő fejfájással, belső remegéssel, magas pulzussal. Annyi könyvet sosem olvastam ki rapid idő alatt, mint azokon az átvirrasztott éjszakákon.

Minden, de minden hirtelen nagyon ijesztővé vált körülöttem. Kizökkentem a saját biztonságos zónámból, fogalmam sem volt, mit kezdjek magammal. Orvostól-orvosig mászkáltam, de az alapvető egészségügyi értékeim rendben voltak. A nőgyógyászom megerősített benne, hogy a változókor ad éppen egy nagy KO-t, de hormonpótlást nem javasolt az anyai ágon előforduló emlődaganat miatt. Akkor még hallgattam rá, bár azóta már tudom, hogy ez sem kizáró ok a hormonterápiára.

Közben gasztroenterológián vett szövettannal megállapították, hogy gyomor- és vékonybélgyulladás alakult ki, melyek magukkal hozták az áteresztő bél szindrómát és a SIBO-t (kontaminált vékonybél szindróma) is, kvázi egy autoimmun típusú betegséghalmaz lett a társam.

És még mindig nem volt vége: bizonyos ételek elfogyasztása után az eddigieknél is cifrább tünetek jelentkeztek. Például ha halat vagy paradicsomos ételt ettem, evés után 1-2 órával olyan remegés fogott el, hogy azt hitték, epilepsziás rohamom van. 
A vérnyomásom felment 160-as értékre, izzadtam és szédültem. Volt, hogy magam mentem be sürgősségire, volt, hogy éjjel mentő vitt be. Érdemi válasz: semmi, maximum annyi, hogy pánikroham és / vagy magas vérnyomás betegség. De valahol belül éreztem, hogy egyik sem, itt valami olyasmi van, ami az evéssel függ össze.
Persze, jobb híján ettem tovább a megszokott kajáimat, már amikor enni tudtam (ekkorra már 10 kilót fogytam).

És a blogomnak hála, érkezett egy komment, amit sosem felejtek el: "A tüneteid nagyon hasonlítanak a hisztamin intoleranciára. Nekem 12 év után ismerték fel, nézesd meg a hisztaminszinted, jobbulást."

Mi vaaaan? Mi a franc az a hisztamin intolerancia?

Torkomban dobogott a szívem, feltéptem a laptop tetejét és máris rákerestem. Hát, sok minden nem volt róla a neten 5 évvel ezelőtt. De elmentem egy laborvizsgálatra és valóban: a hisztaminszintem az egekben volt, az azt lebontani hivatott enzimem, a DAO enzim, viszont a béka seneke alatt, 1.2 szinten állt. A normál tartomány 40.0-től indul.

Ez az étkezés szempontjából azt jelenti röviden summázva: ha olyat eszem, aminek magas a hisztamintartalma, akkor a meglévő kevéske DAO enzim nem tudja lebontani a hisztamint, ami ezért ezeket a komoly rosszulléteket okozza. Persze, nem csak úgy tudom kiütni magam, ha magas hisztamint tartalmazó ételt eszem, hanem akkor is, ha folyamatosan eszem hisztamint, mert ha felhalmozódik és nincs, ami lebontsa, akkor is üt. Hisztamin pedig gyakorlatilag minden ételben van, ami teljesen oké, sőt szükségünk is van rá a normális működéshez, de hol voltam én már ekkor a normálistól!

Speciális diéta a kezdet, amit speciális táplálkozás kísér kinek hetekig, másoknak hónapokig, sokaknak örökre.

A hisztamin intolerancia nem önálló betegség, hanem valaminek a következményeképpen alakul ki. Nálam valószínűleg a hormonális változások, a stressz és a gyulladások hatására alakult ki.

A statisztikák szerint leggyakrabban nőknél jelentkezik, ráadásul a középkorú nők érintettsége magas. Amikor én kezdtem, az orvosok abszolút elzárkóztak még a gondolatától is, hogy magát a szót kiejtsék a szájukon. Egyébként van rá logikus magyarázat: a diagnosztika fejlődése időként gyorsabb, mint az eredményeket validáló tudományterületé. Tehát, amíg valamiről nincs elégséges kutatási adat, validált eset és nincs rá orvosi protokoll, addig érdemben nem mondható ki diagnózis.

A többtízezer érintett számára jó hír, hogy már valamivel beljebb vagyunk, egyre több cikk, kutatás foglalkozik a hisztamin intoleranciával és a kezelési metódusok is finomodnak. Nekem a legtöbbet egy gasztroenterológus és több holisztikus szemléletű, főleg nyugati medicinás képzésen edződött dietetikus és táplálkozásterapeuta segített.

Még szintén nem bizonyított tény, hogy a hisztamin intolerancia és a menopauza között releváns kapcsolat van, azonban a nők által átadott tapasztalatok azt mutatják, hogy klimax alatt megnő a gyakorisága.

Szóval csajok, ha evés után, vagy időszakosan hasonló rosszullétek jelentkeznek, mint amikről írtam, akkor ne habozzatok hisztamin és DAO enzim szintet nézetni és gyertek beszélgetni a csoportomba klimaxról, életközepi válságról, étkezésről, stresszről, karrierről, szexualitásról.

Változókor, klimax, menopauza okozta tünetekkel foglalkozunk a helloklimax®

programban. 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kochmaria.blog.hu/api/trackback/id/tr518022964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Puller István 2023.01.11. 18:41:55

Sose tudtam, minek a rövidítése a "hiszti" - köszönöm!

Koch Mária · https://kochmaria.hu/ 2023.01.11. 18:45:34

@Puller István: Nagyon szívesen, örülök, hogy fogalom ma magyarázatot nyert, sajnálom, hogy ennyit kellett rá várnia. Imádom, amikor a profil nélküli trollok mindenre tudnak valami szerintük poénosat mondani.

Puller István 2023.01.11. 18:49:19

@Koch Mária: 14 évvel ezelőtt még nem volt lehetőségem képet beállítani, de megnyugtatom: mindannyian jobban jártunk így. További szép napot!
süti beállítások módosítása