KözelképeM

A láthatatlan korosztálytól a megértett korosztályig

Az örömteli szexualitás végét jelenti a menopauza?

2021. október 21. 17:50 - Koch Mária

Néhány éve, egy akkor 50 körüli, kifejezetten nőies, az életet élvező ismerősöm arra panaszkodott, hogy hónapok óta nem kívánja a szexet. A férje 10 évvel fiatalabb nála, ami csak elmélyítette benne a válság van… érzést. Bármit próbált, egyszerűen nem ébredt fel benn a szexuális vágy. Annyira foglalkoztatta, hogy szinte tönkrement bele, más témája sem volt, csak erről tudott beszélni és egyfolytában arról érdeklődött, hogy kinél mi a helyzet. Egyszerűen nem értette, hogy vele, a döggel, a szexistennővel, hogyan történhet ez meg.

 

szex-valtozo-korban.jpg

 

Csak az elégedetlenség marad?

Változó kor, változó fizikai és pszichés állapot. El kell fogadni, hogy ez van, vagy mindez csakis rajtunk múlik? A változó kori szexualitásról beszélgetek dr. Ruczek Éva orvos szexológussal.

Mi történik a változó korban a szexualitással biológiai értelemben?

Biológiai szempontból arról van szó, hogy a természet rendje szerint ekkorra már megszülettek az utódok, további utódok nemzése nem szükséges. A petesejtek havonkénti érése és a méhnyálkahártya havonkénti burjánzása, majd lelökődése megszűnik, a menstruáció először csak kimaradozik, majd végleg elmarad. Úgy tűnik, a testnek valamiért szüksége van egy bizonyos időre, mire ez az átállás elrendeződik. A női test egy intenzív havi ciklikusság után egy stabilabb egyenletesebb működésre vált. Ez a váltás új élményeket jelent a testben.

Ami a hormonokat illeti, szerintem azokról sokat lehet olvasni. Ugyanakkor kevesebb szó esik arról, hogy a gondolkodás, az étkezés, a testmozgás hogyan hatnak a szervezetünk kémiájára. Ebből a hármasból is a gondolkodást emelném ki. Annak tudatos és tudatalatti szintjeit.

Ha a férfi mást szeret

Mi történik annak a nőnek az esetében, aki az ötvenes évei elején jár, mindig is sportolt, tudatosan táplálkozik, a munkáját inkább elviseli, mint szereti, egész életét a párkapcsolata köré szervezte és rájön, hogy a férje váratlanul szerelmes lett valakibe? Azonnal életre kelnek az eddig téli álmot alvó önmagát leértékelő gondolatok, a másokat túlértékelő gondolatok, melyek kihatnak az alvására, a testsúlyára. Az egész vegyi üzem érzelmi alapon felbolydul és komoly károk születnek benne.

A felszabadult nő története

Mi történik annak a nőnek az esetében, aki ötvenes évei elején kissé meglepődve, azután megkönnyebbülve észleli, hogy a havi vérzése el -elmaradozik, aztán amikor a szexualitásával intenzíven foglalkozik akkor ismét visszatér, mint egy régi jó barát.

A felismerés, hogy havi ciklusa elmúlóban van, egyfajta számvetésre készteti. Hol is tart az életben? Milyen a viszonya a harmincas évei felé közeledő gyermekével? Évek óta tudja, hogy nem szeretne több gyermeket szülni, bár valaha szeretett volna. Most viszont mindez egy biológiai ténnyé is válik. Többé már nem termékenyülhet meg benne petesejt. És bár ez szomorúan érinti, hamarosan örömre vált, hogy a fogamzásgátlást a természet megoldotta. Szabadon lehet élvezni a szerelmeskedés során örömet hozó szabadságot, a közös gyönyört a fogamzásgátlásra vonatkozó óvintézkedések nélkül. 

Hála, kontra stressz

Az a nő, aki naponta hálát érez az életért, amit él, más hormonokat termel a testében, mint az a nő, aki naponta stresszel, mert lehet, hogy elégedetlen a munkájával, amit végez, vagy elégedetlen a párkapcsolatával, esetleg az egyéb kapcsolataival vannak komoly nehézségei. 

Összességében azt emelem ki, hogy mindig az egyén határozza meg, hogy neki mi mit jelent, mire hogyan reagál. Elfogadja-e a saját testét a saját biológiáját vagy olyasmi ellen küzd, ami reménytelen küzdelem. Úgy értem a változás ellen küzdeni egy változó világban sok energiát emészt fel, és kimerítő, könnyen testi problémákhoz betegségekhez vezethet.

A biológiai változások elválaszthatatlanok a pszichológiai és érzelmi léttől és ez nyilvánul meg a testben is.

Mi játszódik le a pszichében akkor, amikor felismerjük, hogy nem ugyanolyan intenzitással kívánjuk a szexet, mint azelőtt?

Teljesen egyedi, hogy kiben mi játszódik le. Számos dologtól függ, de talán a legmeghatározóbb, hogy hogyan gondolkodunk, hogyan viszonyulunk az adott helyzethez. Ez pedig rajtunk múlik.  

Lehet, hogy ebben az időszakban különösen fontossá válik, hogy milyen a kapcsolatunk a saját testünkkel. Kíváncsisággal, szeretettel fordulunk felé és igyekszünk megérteni mi zajlik benne? Elfogadjuk-e a változást? 

Mi történik bennem? 

  • Ebben a korban női minőségemben változom. Ez az időszak számvetésre késztet. Hogy vagyok azzal, hogy a nemzőképességem megszűnik.
  • Ez egy transzgenerációs állomás is. Milyen a viszonyom a felmenőimmel? Élnek még a szüleim? Én ebben az életszakaszban veszítettem el édesapámat. Hogyan integráltam ezt a tényt? Hogyan alakult a viszonyom az édesanyámmal ebben az életszakaszban? Mit tanultam tőle a változó korra vonatkozóan? Hogyan integráljam a lányommal való kapcsolatomat?
  • A párkapcsolati integráltság. Miről szól a kapcsolat, amiben élek? Ha voltak korábbi kapcsolataim, azokat hogyan integráltam magamban? Szerintem a változó kor kifejezetten alkalmas időszak a rendrakásra, ha eddig nem történt meg.
  • A szexualitás pedig függ ettől a rendtől. A szexualitás nem választható le egy külön témaként magunkról. Az örömet jelentő szexualitás megéléséhez egész lényünk szükségeltetik. 

Mennyire válik beszédtémává a párok között, hogyha megváltozik az egymás iránti szexuális érdeklődés, csökkent a vágy? Őszinték vagyunk, vagy inkább eltitkoljuk?

Azt lenne jó megértenünk, hogy a testünk és lelkünk kívánja az odafigyelést és a szeretetet. Ha már túl hosszú idő eltelt úgy, hogy nem adják meg maguknak és egymásnak, a kapcsolatuknak azt a figyelmet és szeretetet, amitől virágozna a kapcsolat, és annak részeként a szexuális érdeklődést sem, akkor elmennek egymás mellett. Muszáj beszélni róla.

Mit tapasztalsz, könnyen túllépünk rajta, vagy valós válságot okoz a libidó csökkenése?

Azon, ami a testünkben történik nem túllépni érdemes és nem válságként kezelni, hanem megélni, megérteni.
Szerintem a válságot a kíváncsiságunk, az érdeklődésünk elvesztése okozza. Nem érdeklődünk önmagunk iránt, hanem projekteket akarunk végrehajtani. A fájdalom az, hogy ezeket a projekteket nem élvezzük, és inkább kimerítenek. A szexuális aktus is egy projekt, a túlmunka is egy projekt, a gyerek iskoláztatása megint egy projekt, a ház felépítése szintén egy másik projekt és a tekintetünkben folyamatosan valamilyen célkereszt lebeg.

Ismerek olyanokat, akikkel másról nem is lehet beszélni csak arról, hogy épp milyen projektben hol tartanak. A hálószobában és az összes többi helyiségben is helyet kap a TV, és persze ott van a mobiltelefon és a számítógép is.

Arra kívánom felhívni a figyelmet, hogy elfogyasztjuk a figyelmi kapacitásunkat és utána azt szeretnénk, ha a szexuális vágy spontán lenne. Nem az, a nők esetében a szexuális vágy az esetek nagyobb részében soha nem is volt spontán. Igazából sokszor valami hatására váltódik ki a nőkben a szexuális vágy, csak nincsenek tudatában ennek a folyamatnak. Ami azért szomorú, mert ha felismerik ezt, akkor könnyebben meg is teremthetik a partnerrel közösen.

Mondhatjuk, hogy ez egy halmozottan nehéz életszakasz, hiszen általában a menopauza idejére esik sokunknál a 2. életközepi válság is. Fizikai és lelki változások, életmódbeli-egészségügyi gondok is jelentkezhetnek. Mindezekre rakódhat rá egy útkereső életszakasz, menopauzával, kiégéssel, elveszettség érzéssel. Hogy tartsuk meg a fókuszt és mit tehetünk a felszínen maradás, a jó közérzet érdekében?

Ez szemlélet kérdése és persze az is kérdés, hogy ki hol tart ebben az életszakaszban. A kérdésed alapján olyan mintha ez az időszak csupa extra kihívást jelentene. Ennek az állapotnak vannak előzményei. Talán erre nem szoktak gondolni az emberek és meglepő amikor egyszer csak a test jelez, hogy ideje lenne bizonyos dolgokat újraértékelni, átrendezni a prioritási listánkat. A testünket megbecsülni kéne ahelyett, hogy folyamatosan természetellenes kihívások elé állítanánk. A változás az élet és a természet velejárója. Ennek tagadása észrevétlenül is feszültséget generál a testben, a tartós feszültség, stressz pedig előbb vagy utóbb tüneteket, és akár betegséget eredményez.

A kielégítő szexualitásnak feltétele a felnőtté válás, a személyes felelősségvállalás. A testünk ismerete, a szexualitásunk ismerete. Amikor beköszönt a változó kor, akkor ezek az ismeretek lehetnek segítségünkre. Az általánosítást szeretem elkerülni, ugyanakkor több nővel is találkoztam, akik számára az esti ágyba bújás nem egyenlő azzal, hogy szeretkezzünk, miközben a szexualitásuk remekül működött. Szerették a finom erotikus érintéseket, a szexuális tartalmú bókokat, a finom illatú bizsergető leheletet a nyakon, karon a nap bármely szakában.

A fáradtsággal érdemes csínján bánni. Nem is tudjuk mennyi zavart okozhat, hogy fáradtan kezdünk a szeretkezésbe és nem vagyunk elég belátók, vagy őszinték magunkkal és persze egymással sem. A fáradtság elrontotta szeretkezésből többnyire a csalódottságot őrizzük meg és visszük magunkkal. Igen, visszük magunkkal, mert a test nem felejt, hanem tárol. Persze az örömtelit is tárolja, szóval érdemes energiát fektetni magunkba és a szexualitásunkba.

Érdemes megvizsgálni, hogy:

  1. A kapcsolataim örömmel töltenek el, vagy inkább a problémákról szólnak? Szerintem ennyi idősen könnyebb felismerni, hogy az élet nem örök, és túl rövid ahhoz, hogy a boldogtalan és problémás helyzeteket ismételjük újra és újra. Mit tehetek azért, hogy a szívem szerint alakítsam az életemet?
  2. Mennyire vagyok egészséges szellemileg fizikailag és lelkileg? Van-e olyan terület az életemben amire szeretnék több figyelmet és időt fordítani? Hogyan szeretném a szexualitást megélni?

Én szívesebben gondolok erre az időszakra úgy, hogy ez az igazi beérés időszaka. A gyerekek már felnőttek, lehet, hogy kirepültek, önállósodtak. A munkában már sok tapasztalat összegyűlt, elértem eredményeket, bölcsességem is van, és elegendő élettapasztalatom, lehet kicsit lazítani.
Ekkor a pár újra több időt szentelhet egymásnak, lehet kettesben kirándulni, beszélgetni.

Jobbá válhat az általad javasolt megközelítési módokkal a szexuális életünk is?

A szexualitás is a kapcsolódás egy nagyon erős formája. A nemi szervek anatómiailag is kapcsolódó szervek. A kapcsolódásnak fontos formája egymás meghallgatása, megértése és a tekintet találkozása. Az ilyen beszélgetések hatnak a hormonok termelésére.
Az egymás tekintetében való elmerülés az agy működését megváltoztatja, és akkor még nem is beszéltem az érintésekről. Akik ismerik ezeket az eszközöket és nem automatikusan élik át a szexualitást, azok talán könnyedebben és kalandként élik meg a változást, és újabb lehetőségeket látnak benne.

A testünk és lelkünk is annyira mély és összetett, hogy egy életen át izgalmas lehet az ismerkedés vele. Akik eddig automatikusan használták a testüket, jó lehet ez az időszak arra, hogy változzanak és elkezdjék jobban megérteni és szeretni a testüket. Szerintem amúgy ez a kulcs, hogy szeretjük-e a testünket, hogy méltányoljuk-e, vagy elvárásokkal bombázzuk, miközben nem adjuk meg neki azt, ami az egészséges működéséhez fontos lenne. 

Ha a pár mindkét tagjánál nagyjából azonos mértékben és azonos időben változik a libidó szintje, akkor kisebb a gond. Ha ez időben és minőségben nagyon eltér egymástól, akkor lehetnek inkább krízishelyzetek. Hogyan lehet ezt a kérdést jól menedzselni?

A magyar csodálatos nyelv. A szerelmes együttlétre van egy gyönyörű szavunk: szeretkezés. Benne van a szeretet. A szexuális együttlét alfája és ómegája a szeretet. Ahol valódi szeretet van, ott másképp fogalmazódnak meg ezek a kérdések. A hozzám fordulók nem arról számolnak be, hogy 10 vagy 20 évig minden remekül működött, és aztán jön a változó kor és ettől felborul az életük és persze a szexuális életük is. A valóság az, hogy a felszín megkapirgálása után mély és megrázó történetek kerülnek felszínre, be nem teljesült álmok, vágyak, és félreértések lapulnak meg.

Ha van szeretet és szerelem, illetve érzelmi és testi kielégülést is adó szexualitás, akkor lesz változás és nem lesz belőle válság. Ha korábban is hiányokkal küzdöttek -például érzelmi kielégületlenség-, akkor a változás felerősítheti ezeket a hiányokat és ez vezethet válsághoz.
A megoldás min múlik? A résztvevőkön és azon, hogy van-e egy erős pontja a kapcsolatnak. A "megoldást" mindenki megtalálhatja, csak azt nem szabad hinni, hogy a kapcsolat és a szexualitás spontán működik. Hogy a szexet csak úgy kívánni kell, és ha ez nem így van akkor már valami elromlott.

A jó menedzselés arról szól, hogy megadom magamnak és a testemnek is azt, amitől működik, hogy a társammal bejárom azt a kalandos utat, ahol megismerjük magunkat a saját szexuális élmény világunkban. Ez néha komoly belső egyéni munkát is igényel. Feldolgozni a családunkból hozott mintákat, hitrendszereket, félelmeket és megértő szerető társsá válni. Felnőni ahhoz a folyamathoz, hogy a kapcsolatban az érzelmekért felelősséget vállaló, a test működését ismerő és elfogadó, a szeretet megélésére képes felnőttek legyünk.

Mit tapasztalsz, visszatérhet a szexuális étvágy egy nagyobb megtorpanás után? Ha nem, mi a jellemző?

Valamiért a szexualitást az étkezéshez szokták hasonlítani és innen ered az a kifejezés, hogy szexuális étvágy. Ez félrevezet minket a szexuális vágy megértésére vonatkozóan. Míg az étkezés vágya egy hiányból fakad, addig a szexualitás vágya nem. Ha ebbe igazán belegondolunk, akkor érzékelhetjük, hogy a különbség óriási. Két teljesen más működésről van szó. Ezt mindenkinek hasznos lenne tudni.

A vágy egy izgalom egy adott közegben. Az izgalom a vágy előtt érkezik, csak nem szoktuk észrevenni. A vágy akkor jelenik meg, amikor az izgalom átlépi a személy egyéni küszöbét. A női spontán vágy egy mítosz. Érdemes ezzel tisztában lennünk, hogy ne várjunk magunktól olyasmit, ami a kutatások szerint a nők legfeljebb 15%-a által ismert jelenség.

A szex ösztönző motivációs rendszer. Nem egy belső kényelmetlen érzésből fakad, mint például az éhség, hanem egy vonzó stimulus kelti életre. Vagyis a szexuális vágy egy vonzó impulzus hatására jön létre. Igazából mindig, csak az ingerküszöbök eltérők. Valakinek elég lehet a társát megpillantania ahogy az a zuhany alól meztelen, vizes testtel kilép, és ez elindítja a vágyat, míg a partnerének lehet, hogy becéző szavakra, finom érintésekre, illatfelhőre van igénye, hogy ezek a vonzó impulzusok elérjék az ingerküszöböt és megjelenjen a szexuális vágy. Egyik sem jobb, mindkettő egészséges, és úgy jó ahogy van, csak felismerni kell és megérteni kinek mi az az ingerlés, ami beindítja a vágyat.

Ha megérted, hogy a szexuális vágy egy ösztönző motivációs rendszer által működik, akkor abbahagyod az önbántást, hogy valami elromlott benned, vagy soha nem is működött megfelelően. Rájössz, hogy úgy vagy jó, ahogy vagy, és ha több szexuális vágyat szeretnél, akkor nem magadat, hanem a körülményeket kell megváltoztatni. Olyan körülményeket kell teremteni, amiben van számodra elegendő és megfelelő vonzó impulzus. Igen, ez lehetséges. És igen, jogod van hozzá.   

Gyakran találkozom azzal a véleménnyel, hogy a nők már semmire sem jók, amikor bekövetkezik a menopauza, bezzeg a férfiak még javában termékenyek, ezért jogosan keresik máshol a szexuális örömöket. Ez a fajta társadalmi sztereotípia még jobban megtapossa az amúgy is megcibált önérzetet, énképet. Szerinted minek a hatására, hogyan tűnhet el ez a gondolkodás a fejekből?

Még hallani is fájdalmas ilyet. Akik ebben hisznek és eszerint élnek, azok eltévedtek és nem találják a hazafelé vezető utat. Én szeretném azt hinni, hogy egyre kevesebben vannak így. Miért? Mert öröm lenne látni, hogy nők és férfiak megtalálják a beteljesülést, azt a kielégítő szexualitást, amit mindenki szeretne és az emberi test úgy van megalkotva, hogy ez mindenki számára lehetséges.
Ugyanakkor szükséges hozzá, hogy a teljes testünkkel legyünk jelen a szerelmi aktusban. Ez azt jelenti, hogy a szív energiája ugyanúgy részt vesz az aktusban, mint a nemi szervek. Ilyenkor a szívünkkel is szerelmeskedünk. A férfi is és a nő is. Az ilyen orgazmusnak más a minősége.

A női önbecsülést, önértékelést, méltóságot érdemes sokkal hamarabb, a menopauzától függetlenül megfelelően táplálni. Ez egy belső folyamat.

Azt elismerem, hogy itt van bőven tennivaló, de ez alapvetően azért van, mert sérültek vagyunk ahogy anyáink is azok voltak, ugyanúgy, ahogy nagyanyáink és dédanyáink is. Generációról generációra, mintegy örökségként adjuk tovább a csökkent önbecsülést. Most jött el annak az ideje, hogy ennek nem kell folytatódnia. Itt van a lehetőség a változásra. Megvan a tudásunk és rendelkezésünkre állnak azok az eszközök, amelyek segítségével gyógyulhatunk, és az önértékelésünket is megtanulhatjuk. Méghozzá a helyes önértékelést, a testünk szeretetét, elfogadását, és befejezhetjük annak téves megítélését. 

A férfiak is a teljesség és egység megélésére vágynak. Az ő útjuk is az lehet, ha ezt megértik. Egyébként a férfiak és a nők is megértésre és elfogadásra vágynak. Nekem a kérdésekből is ez tűnik ki. Ha pedig ezt szeretnénk, hát adjuk meg magunknak és egymásnak.

Önismeret, önszeretet, méltóság. Az, hogy a párom megbecsül-e és az értékrendünk mennyire közös, szerencsés esetben nem a menopauza során fog kiderülni.
A társadalmi sztereotípiákról meg érdemes tudni, hogy ezek olyan mítoszok, amelyeket azért érdemes tudatosan átgondolni, hogy felismerjük hogyan hatnak ránk. Az egy első lépés lehet, hogy felismerjük a hatásukat. Itt azonnal lehetőség van arra is, hogy eldöntsük, mit szeretnénk a helyükre rakni. 

Milyen kulcsgondolatok mentén érdemes összegeznünk a szexualitás megéléséről szóló mai beszélgetésünk esszenciáját?

Szeretet, kíváncsiság, figyelem. A szexualitás egy kapcsolatban akkor virágzik, ha tápláljuk és ha a megfelelő táplálékot kapja. Ez figyelmet, befektetett energiát kíván mindkét fél részéről.

Beszélgetni kell arról, hogy mi zajlik bennünk. Időt szánni a kettesben levésre, a bensőséges hangulat kialakítására. A szexualitást aszerint érdemes megélni, ahogy arra a testünk valóban vágyik.
Valahogy a mai fogyasztói társadalomnak az is része lett, hogy a szexet sokszor túltoljuk, mert azt hisszük ezt várják el tőlünk. Pedig nem.
Képzeljük el, hogy nincsenek elvárások. Mi az, amire igazán vágyik a lelkünk? Mi az az érintés, ami igazán a lelkünkből jön? Ezt érdemes megtanulni, bármilyen korban is vagyunk, mert az igazi beteljesülést az adja, amikor én belülről megérkezem, és megélem azt, ami átjárja az egész testemet. Ilyenkor az orgazmus a test egészére kiterjedhet és az érzelmi kielégülést is átéljük.

A változás az élet része és az is, hogy halandók vagyunk. Ez azt is jelenti, hogy akár tetszik, amiben vagyunk akár nem, az meg fog változni. Érdemes nem megítélni, hogy jó vagy rossz a változás, csak egyszerűen változásként tekinteni rá.

Változó kor, klimax, menopauza okozta élethelyzetekkel foglalkozom és segítő szolgáltatásokat nyújtok életvezetési kérdésekben.

Keresd a #helloklimax közösséget a facebookon. 

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kochmaria.blog.hu/api/trackback/id/tr8616728578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vén motoros 2021.10.22. 20:51:30

Engem most megölnek a feministák, de nekem régóta az a véleményem, hogy ha szexre csak akkor került volna sor, amikor a nők megkívánták, akkor már azelőtt kihalt volna az emberiség, mielőtt a neandervölgyi ősember kialakult volna... Csak azért nem halt ki az emberiség, mielőtt az Homo sapiens létrejött volna, mert szexre annyiszor került sor, ahányszor _a férfiak_ kívánták meg.
Én azt tanácsolom a hölgynek - pláne, ha a férje jóval fiatalabb nála - hogy ne várjanak arra, hogy ő megkívánja, hanem egyszerűen csak kezdjenek hozzá. Az én és a barátosném életében volt egy olyan szakasz, amikor a barátnőm 3x annyit dolgozott, mint én, és emiatt állandóan fáradt volt. De nagyon szeretett, ezért azt javasolta, hogy ne várjam hogy ő különleges tornamutatványokat végezzen, ne haragudjak, ha ő a fáradtsága miatt passzív marad, én nyugodtan "szolgáljam ki magam". Nos, a tapasztalat azt mutatta, hogy amikor hozzákezdtünk, akkor - bármilyen fáradt is volt - 10 esetből 8x menet közben annyira belelkesedett, hogy a passzivitásból igencsak aktivitás lett. Nos, ha pusztán arra vártunk volna, hogy megjöjjön a kedve, soktucat jól sikerült szerelmeskedés elmaradt volna. Közmondás: evés közben jön meg az étvágy!

Real_Time 2021.10.23. 07:36:19

@Vén motoros: Én azért annyira nem tudom sajnálni, mikor húszévesen kúrnak orrba-szájba. A férfiak mindössze 15%-a mondhat el hasonlót magáról, míg a nők 70%-a így él fiatalon, főleg mostanság. Carpe Diem, de akkor legyen holnap is úgy, meg a gyerek után is, meg amikor eljön a fal, meg 50+-osan is. Fiatalabb férfi csak kúrni van idősebb nővel, ha az sem megy akkor ideje távozni. Persze ha a feminista agymosásnak megfelelően kellőképpen BluePill kondícionált akkor maradni fog, legalábbis probálkoznak még egy darabig. A természet meg az élet ilyen, ahol ad onnét vissza is vesz, az utolsó vonat is elmegy egyszer.

Motorogre 2021.10.23. 09:09:16

Ötven+ hölgy és 40-es úr kapcsolata a posztbeli helyzet után már "mindenórás" - ui. hogy a pasi mikor lép le. Talál korabeli hölgyet bőven, és ne tagadjuk: mi férfiak nagyon imádjuk ha kívánatosnak talál minket az oldalborda.
Tehát a posztbeli hölgy készüljön az egyedül-létre , e korban új igazi bizalmi kapcsolatot kiépíteni már igen nehéz - ez is megérne egy írást.

morcos68 2021.10.23. 09:41:15

Nagy kérdés, hogy apu akar-e szexelni egy 50+ nővel...
A cikkben szereplő negyvenes fickó az ötvenes nő mellett... hát nem tudom; nem túl életszerű. Hamarosan dobbantani fog. Ő a legszebb férfikorban van, a hölgy pedig már a másodvirágzáson is túl van.

Örömhernyó 2021.10.23. 09:43:13

@Real_Time: Huszonévesen én orrba-szájba toltam a szexet. Lehetett volna több is, ha magabiztosabb vagyok, nem blokkolok le, elhiszem, hogy tényleg kellek a lányoknak, nem akartak volna járni minden lánnyal, akivel összefeküdtem (mert azt hittem ez a tisztességes hozzáállás). Így is szűkebb ismeretségi körömben talán második helyezett vagyok a szexpartnerek számában.
Voltam házas nőkkel is, ugyan nem ötvenesek voltak, de volt sok negyvenes, szinte mindig a férj tudtával, sőt kezdeményezésére. Amikor elmúlik a vágy, akkor sok esetben csak az adott párkapcsolatban múlik el, harmadik, idegen felé még simán működhet a dolog.
Azokat tudom sajnálni, akik fiatalon se tudtak kiélni magukat, nekik a szexuális vágy időskori lankadásával már a remény is elszáll.

A szex túltolása szerintem nem jellemző a mai fiatalokra. Kevesebbet szexelnek, mint hisszük. Ráadásul igaz, hogy mindig is a férfiak 20%-a dugta a nők 80%-át. Tehát attól, hogy valaki dug orrba-szájba, a haverja lehet, hogy még szűz. Nőknek például egy szempillantásba kerül partnert találni, férfiaknál ez picit bonyolultabb.

Nincsenek elvárások? De belső késztetések vannak és általában nem az a problémája az ivarérett fiataloknak, hogy a saját elvárásaihoz, késztetéseihez képest túl sokat szexel, hanem hogy túl keveset.

hopp11 2021.10.23. 19:43:00

Hihetetlenül idegesítő interjú volt. A megkérdezett doktornő egyszerűen nem volt hajlandó válaszolni a feltett kérdesre, miszerint a menopauza után tényleg eltűnik-e a vágy, vagy esetleg később visszajön, stb. Szerencsétlen kérdező többször is rákérdez, de a válaszoló mindig kibújik a válasz elől és homályos, véget nem érő fejtegetésekbe bonyolódik. Nyilván az ő koncepciója hogy a hozzá fordulóknak mindenféle pszichológiai, viselkedésbeli tanácsokat osztogat ilyen ügyekben. Egész egyszerűen tehát nem áll érdekében kimondani, hogy bizony a menopauza után a szexuális vágy elillan.
Én szegény 50-es hölgyet sajnálom, aki vélhetően tűkön ülve várta a választ a panaszára a doktornőtől, ehelyett a büdös nagy semmit kapta. Mert ha negatív választ kap, még az is jobb, mint a bizonytalanság.
A magam részéről azt tapasztaltam, hogy 50-es, 60-as, sőt, 70-es nők is kívánják és élvezik a szexet. Pedig a túlnyomó részük biztosan túl van már a monopauzán. Tehát ez alapján egyértelműen nem törvényszerű a vágy elvesztése. Erről kellett volba beszélni a doktornőnek, hogy mi az oka, hogy valakinél eltűnik a vágy menopauza után, másoknál meg nem. Ha elmúlt, van-e esély, hogy visszajöjjön.

Real_Time 2021.10.24. 16:10:48

@Örömhernyó: Mivel mostani 50+-os nőről van szó, így feltételezhetően kefélhetett eleget ha tényleg olyan jól néz ki, ez a korosztály még nem olyan mint a jelenlegi. Ez a jelenség is megvan persze amit te írsz, ma sok fiatal lányra/nőre jellemző a nem létező tökéletesre való várakozás, a filmekből megálmodott paraméterekkel, 190cm magas, pénzes, és egyben persze családalapításon gondolkodó Mr. Tökéletes szerepében. Sok minden működhet egy kísérleti laborban, de nem így a való életben, ott a valóság szembejön és kérdés nélkül fellök. Így van az, hogy ezek a nők még 40+-osan is itt tartanak, aztán marad a macska. Ezt a jelenség szintén a feminizmusnak köszönhető, azáltal hogy a nőket terhelő időbeli nyomás megszűnt. Csak épp a természet nem tud róla hogy feminizmus van, pontosabban azt leszarva ugyanúgy működik tovább. Ezeknek meg marad a macska, meg az elváráslista, ami már egyre kevésbé érdekel bárkit is. Mr. tökéletes nincsen, ahogy ritkán található meg egy férfiban a gondoskodó apaszerepre alkalmas figura, és a Mr. Szexi egy emberben. Mivel ilyen nem létezik, ugyanakkor a mai nő kompromisszumokra aligha képes (lévén, mivel ahogy fentebb írtam a feminizmus leszoktatta őket erről), így gyakorlatilag kettő férfira lenne szüksége a tökéletes élethez, a fentiekből egy-egy példányra. Ehhez viszont olyan SWM értékre van szüksége, ami kevés nőnek adatik meg, tehát igen jó nőnek kell lennie ahhoz, hogy hosszú távon mindkettő meglegyen neki. A nők többsége viszont átlagos, így a többségnek két út van: vagy képes lesz kompromisszumokra, vagy jöhet a macska.
süti beállítások módosítása