KözelképeM

A láthatatlan korosztálytól a megértett korosztályig

Emberkísérlet - magamon tesztelem a klimaxra kapható szereket

2019. július 24. 19:10 - Koch Mária

Már elég sokszor írtam arról, milyen kellemetlen tüneteket okoz a klimax nekem. A hormonkezelést nem vállaltam, mert azt  gondoltam, hogy előbb kipróbálok olyan növényi összetevőjű szereket, melyek elérhetők a gyógyszertárakban. Ráadásul az is eszembe jutott, ha már írok a klimaxról, miért is ne próbálnám végig a termékek sorát, hátha találok nektek is olyat, amivel érdemes próbálkozni.

Jelenleg a harmadik terméknél tartok. Próbálom reklámmentesen leírni a tapasztalataimat. Őszinte leszek, de ez nem jelenti azt, hogy nektek nem válhat be az, ami nekem nem működött és fordítva.

Az első és eddig leghatástalanabb cucc:

Nem is értem, miért szavaztam neki bizalmat majdnem fél évig.

Talán azért, mert az elején még tapasztalatlanságból csak vártam a hatást, csak vártam jó sokáig. Aztán megszoktam, hogy reggel beveszem a sárga, este a kék bogyót. Újra és újra megvettem a gyógyszertárban az agyonreklámozott, de nekem végül hatástalannak bizonyuló, közepes árkategóriájú terméket. Nemcsak nem használt, de ez alatt a fél év alatt a panaszaim még fokozódtak is, ami nyilván nem a termék hibája, egyszerűen rám nem volt semmilyen hatással. A szervezetem meg közben dolgozott, csak azt felejtette el, hogy jobban kéne lennem.

Az alvásnélküli éjszakákat nem lehet megszokni, mint ahogy a zombifejet sem, sőt azt sem, hogy napközben szinte bármikor és bárhol képes voltam elbóbiskolni, de ahogy jött az éjjel, egyre kevésbé voltam álmos. A két alvásszünet közötti félálomból arra eszmélni pedig borzasztó, hogy csupa víz a testem, a takaróm és a lepedőm. Akkor szakítottam végleg a kétszínű bogyókkal, amikor az éjjeli néhány órás összefüggő alvás érdekében egyszerűen nem volt más megoldás, mint egy enyhébb altató beszedése.

A második számú próbálkozás:

Ekkor megvettem a listám következő szereplőjét, egy egzotikus növény porrá őrölt és kapszulába zárt kivonatát. Ennek a terméknek számos egyéb jótékony hatását is kiemelik, sőt a gyógytornászom is ajánlotta, mint a természetes megoldások támogatója.

drapp_bogyo.jpg

A 100 db-os kiszerelésből egy doboznyit szedtem be. Nem tudom igazán megítélni, mennyit használt, talán egy kicsivel erőteljesebb lettem, de nem segített oly mértékben, hogy azt mondjam, abszolút elviselhetővé vált az életem. Így a drapp kapszula is lekerült a listámról.

A harmadik lehet az igazi?

Az eddigi befutó rajta sem volt a listámon, pedig alapos kutatás előzte meg az összeállítását. Egy orvos barátom hívott fel azzal, hogy az egyik orvoslátogató gyógyszerészt faggatta ki a kedvemért, hátha ő tud valamit ajánlani. És tudott. Gondoltam, ha ő mondja…

És megvettem a több mint 10 ezer forintos terméket, ami szintén kapszulába zárt növények őrölt kivonatát tartalmazza. Kicsit megállt a szívem a pénztárnál amikor kiderült az ára, de egy életem, egy klimaxom alapon szemrebbenés nélkül kifizettem. Mit nekem az elköltött százezres nagyságrend, amit már otthagytam vizsgálatokra és a namajdezmegoldja… típusú termékekre. Hátha ez, hátha most…

piros_bogyo.jpg

És láss… csodát még nem, de itt most valami működik. Elmúltak az éjszakai vizeságyneműs attrakciók, altató nélkül alszom, igaz felébredek sokszor, de viszonylag rövid idő alatt újra el tudok aludni. A legrosszabb érzetek kipipálva és már ettől is nagyon boldog vagyok.

Még nem tudom, hogyan tovább, mert közben találkoztam László professzorral, aki a menopauza talán legjobb ismerője Magyarországon. Annyira jól magyarázta el a menopauza és a hormonrendszer működésének összefüggéseit és olyan tökéletes logikával vezette le a hormonpótlás szükségességét bizonyos tünetek együttes megléte esetén, hogy abszolút magamra ismertem. Szóval be kell látnom, hogy a saját érdekemben lehet, hogy a hormonpótlás lesz mégis a megoldás. Minden esetre most boldog vagyok a vörös kapszulámmal, mert segít abban, hogy élhetőbbek legyenek a napjaim.

Szerintetek hormonszedés vagy sem?

Mennyit tudtok a témáról? Kinek van tapasztalata? Írjátok már meg légyszíves.

A professzorral történő találkozás öszefoglalójával pedig hamarosan érkezem, mert a Klimaxnapló folytatódik egészen addig, amíg nem tudunk mindent a klimaxról és egyszerűen már nincs értelme tovább írni róla.

A bejegyzésben szereplő termékekekkel kapcsolatban a saját szubjektív tapsztalatomat írtam le, ami nem minősül sem ajánlásnak, sem eltántorításnak. A termékek nevét nem tüntettem fel, használatukért vagy éppen attól történő elállásért nem tudok felelősséget vállalni.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kochmaria.blog.hu/api/trackback/id/tr8914979020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.